Mindenki cipeli terheit a saját életét jelképező zsákjában.
Bizonyára sokaknak ismerős a tanmese, amikor sok elégedetlen ember kiviszi a maga kis zsákját egy nagy mezőre, benne az élete nehézségeivel, majd leteszi. Bár bárkiébe belekukkanthat, felveheti és akár hazaviheti az övé helyett, de végül mégis mindenki a sajátjával a hátán tér haza. Ami szerintem lényeges és talán kimaradt a történetből, hogy mi is történik az alatt az idő alatt amíg elvittük, letettük és újra a hátunkra vettük az életünk nehézségeit megtestesítő zsákot?
Mindenki mást.
Van, aki mindenkinek mutogatja, hogy lássák mennyi terhet cipel. És sértve, fenyegetve érzi magát, ha nem kap kellően megrökönyödő tekinteteket, bár tudva lévő, hogy a mező legfontosabb terheit tartalmazó zsákjáról beszél.
Van, aki szégyenkezve igyekszik egy fa mögé rejteni terheit nehogy más belelásson, és mindent megtesz azért, hogy zsák-nélkülinek látszon.
Van, aki szemtelenül kinyitogatja másét és nagy tömegeket zendít össze, hogy megmutassa lám milyen szörnyű dolgokat is rejt a másik táskája. A magáét persze csendes helyre teszi…
Vannak a bandába tömörülő mások terhein gőgösen mulatók, akiknek erejük rögtön elvész, ha egyedül maradva gúnyukat vállalni kényszerülnek.
Van, aki kihasználva az időt álnok módon más zsákjába teszi saját terheit, nem számolva azzal, hogy ezek a zsákok, mint a mágnes a fémet visszavonzzák saját terhüket. Megszabadulni tőlük csakis cipelésük által tudunk.
Van, aki készséggel figyelmeztet terhed súlyára, ha megengedted magadnak, hogy kicsit felejtsd annak nyomását, ebből merítve erőt saját gyengeségének leküzdésére.
Ezek az emberek azonban elfeledkeznek arról, hogy akik ezeket a nagy nehéz terheket alázattal cipelik már megerősödtek a súly alatt, így legfeljebb az álságos lehúzása az, amit le kell győzniük erejükkel. Akik pedig lehúznak másokat elgyengülnek ebben és saját terhük cipeléséhez már esetleg nem marad erejük.
Vannak azonban olyanok is, akik más zsákjában a magukéhoz hasonlót keresnek, s találva az összekapaszkodásban reménykednek és ekkor hinni kezdenek abban, hogy terheiket talán mégiscsak elbírják, látva azt ahogyan más is képes megküzdeni a hasonló nehézségekkel.
És végül léteznek olyanok is, akik különös erővel rendelkeznek és még ha nagy terheket cipelnek is hátukon mások zsákja alá is benyúlva könnyítenek azokon, akiknél szükségét érzik. Őket arról ismerheted fel, hogy az úton melléd érve észrevétlenül valahogy magad sem érted, de könnyebb lesz minden.
A nap végén persze mindenkinek haza kell térnie saját terhével s azzal egyedül megbirkózni. Legyen tanulság számunkra az, hogy az embereket nem csupán terhük súlyában mérhetjük le, hanem abban is ahogyan cipelik mindezt.
Végezetük egy apró jó tanács, higgyük el, terhünk nyomását nem mérleggel mérhető súlya határozza meg, hanem az amilyen nehéznek megéljük cipelését.
