Megszületni erre a világra. A legnagyobb katarzis. Bárki, aki részese lehet egy ember világrajövetelének átszellemül, ahogy elmeséli saját történetét. Mindennek a megélése embert formáló és véglegesen belénk épülő tapasztalást ad. Akinek megadatik, hogy ennek részese legyen ő a szülő.
Ezután elkezdődik egy egészen új szerep. Az élet sosem volt még ennyire egyértelmű. Nem kell gondolkodnunk milyen feladatunk van. Nem kell priorizálni. Azok a kérdések, amiket eddig nap mint nap feltettünk magunknak mostanra lényegüket vesztették. Adjuk viszont, ami belőlünk jön és a szükség hívta életre. Gondoskodó és támogató szeretetet. És aki ezt megadja ő válik a gyermek számára anyává, apává.
Ne féljünk kettéválasztani ezeket a szerepeket Az élet mutatja a példát, mennyire meg lehet ezt tenni.
Vannak szülők, akiknek megadatik, hogy világra hozzanak egy gyermeket, de anyává, apává nem válhatnak. Vannak anyák és apák, akiknek a szülővé válás nem adatik meg és gyermekeik legnemesebb anyjává vagy apjává válnak.
A szülővé válás egy adott pillanatban történik, az anyává, apává válás egy folyamat. És a folyamat velejárója az állandó változás is. Mindenki, aki arra törekszik, hogy jól csinálja, máris jól csinálja.
A szülőség megadathat, anyává és apává lenni kell.
Legfőbb feladatunk megtalálni azt a mesgyét, ahol gyermekünk biztonsággal kibontakozhat. Óvni, de csak addig amíg ez nem korlátozza. Támogatni az útkeresésben, nem kijelölve azt. Dicsérni, de nem mások fölé emelni. Hagyni azután repülni, bízni sikereiben, de elsőként odaérni amikor kudarcai súlyát nem győzi el.
Meghatározóvá válni anékül, hogy bármit meghatároznánk.
