Új járvány indult még jóval a koronavírus előtt. Hedonista apátia vette kezdetét. Az átfertőzöttség hatalmas. De nem észleltük a bajt. A kórság tünetei nem bennünk keletkeztek, mi élvezhettük tovább önző létünk adta gondtalanságunkat. A mohó és törtető élet, amit társadalmunk élni kezdett kezdetben pozitív életfelfogásnak tűnt sokak számára, hatásaival azonban most már lassacskán szembesülünk.
Kezdjük érezni a saját bőrünkön, mert nagy tömegeket érint. Egyre többen észlelik a következményeket, amit a másikban dúló „betegség” bennük okoz.
Jelenleg ott tartunk, hogy az okot is pontosan látni véljük, tudjuk kitől „kaptuk el” a rosszat, ki bántott, kitől kell félni, ki az oka mindennek… de addig gondolatban már nem jutunk el, hogy mi magunk kiben mit okoztunk.
A terjedő lelki pandémia megoldása is érdekes volt, hiszen valamiféle furcsa nyájimmunitás alakult ki az emberekben. Érzéketlenné váltak a környezetükben élőkkel szemben.
De a baj már akkora, hogy megoldást akarunk. Akarunk! Mi lenne, ha ehelyett inkább szeretnénk? Szeretnénk! Mondjuk egymást.